járműipar 2020

Máris 400 embert venne fel a Suzuki - Hamarosan visszaállnak a kétműszakos munkarendre Esztergomban

Máris 400 embert venne fel a Suzuki - Hamarosan visszaállnak a kétműszakos munkarendre Esztergomban

Az április 29-i újraindulást követően a piaci környezet figyelembevételével a Magyar Suzukinál fokozatosan térnek vissza a kétműszakos termelésre június végén. Az ehhez szükséges közel 400 főt érintő munkaerőtoborzást is már megkezdte a cég. A vállalat tervei szerint ez a saját állományukat érintő létszámbővítés nagyrészt a korábban kölcsönzöttként foglalkoztatott munkaerőállományukból kerül ki.

Az autóiparnak az innováció jelenthet kiutat a koronavírus okozta helyzetből

Az autóiparnak az innováció jelenthet kiutat a koronavírus okozta helyzetből

A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben a kiútkeresés egyik főszereplője az innováció lehet – jelentette ki Jósvai János a Portfolio és a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) közös szakmai online konferenciáján megtartott előadásában. A Széchenyi István Egyetem Járműgyártási Tanszékének vezetője egyben kiemelte, hogy bízik abban, hogy ebben a kiútkeresésben továbbra is az autóipar segítéségre tudnak lenni a rendelkezésre álló erőforrásaiknak köszönhetően.

A koronavírus okozta sokk után kezd magára találni a magyar autóipar - A kormányzati támogatásokra viszont nagy szükség lenne

A koronavírus okozta sokk után kezd magára találni a magyar autóipar - A kormányzati támogatásokra viszont nagy szükség lenne

A koronavírus váratlan megjelenése, a járvány megfékezése érdekében hozott szigorú intézkedések nagyon nehéz helyzetbe hozták az autóipar minden szereplőjét világszerte. A kezdeti sokk, a kényszerű leállások utáni visszarendeződés már javában tart, de a termelések felfuttatását, a korábbi gyártási szintek elérését döntően a járművek iránti kereslet alakulása befolyásolja majd. Ezért is lenne nagyon kívánatos, hogy a kormányok minden lehetséges eszközzel, köztük a múltban az autópiac élénkülését eredményező roncsautó programokkal segítsék az iparág szereplőit. Többek között ezek a megállapítások hangzottak el a Portfolio és a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) közös szakmai online konferenciáján.

A koronavírus hatásai az energiapiacokra: minden kiszámíthatatlanná és bizonytalanná vált

A koronavírus hatásai az energiapiacokra: minden kiszámíthatatlanná és bizonytalanná vált

A világ energiaigényének visszaesése felülmúlta a 2008-2009-es válság hatásait, de még az I. és a II. olajválsággal kapcsolatos visszaesés mértékét is - jelentette ki Nagy Zsuzsa a Portfolio és a Magyar Gépjárműipari Egyesület közös szakmai online konferenciáján. Az E.ON Energiamegoldások Kft. villamos energia és földgáz beszerzési vezetője beszélt továbbá arról is, hogy a koronavírus-járvány miatt kiszámíthatatlanná és bizonytalanná váltak az energiapiacok.

Érdekel, mekkora pusztítást végzett a koronavírus Európában? - Mutatunk két döbbenetes ábrát az autópiacról

Érdekel, mekkora pusztítást végzett a koronavírus Európában? - Mutatunk két döbbenetes ábrát az autópiacról

Nehéz szavakkal leírni, hogy a koronavírus, a járvány megfékezése érdekében hozott szigorú intézkedések micsoda pusztítást végeztek az európai autópiacon: áprilisban valamivel több, mint 270 ezer új autót helyeztek csak forgalomba, amely történelmi, 76,3 százalékos zuhanást jelentett 2019 áprilisához képest. A meghatározó autópiacokon egyaránt drámai visszaeséseket láthattunk, a helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy Magyarországon több autót adtak el múlt hónapban, mint Olaszországban és Spanyolországban. A koronavírus járműiparra gyakorolt hatása kiemelt téma lesz a Járműipar 2020 online konferencián, érdemes jelentkezni

Nehéz helyzetbe került a magyar autóipar, hogyan segít a kormány? - György László válaszol!

Nehéz helyzetbe került a magyar autóipar, hogyan segít a kormány? - György László válaszol!

A koronavírus okozta sokk után megkezdődött a talpra állás az autóiparban: sorra nyitnak újra az üzemek, térnek vissza a munkavállalók és pörög fel a termelés. A koronavírus-járvány viszont sokáig érezteti még negatív hatásait a globális és hazai autószektorban, újabb jelentős kihívásokat támasztva egy forradalmi időszakban, amely során teljesen átalakul az iparág. Ebben a kifejezetten izgalmas időszakban kerül megrendezésre a Portfolio és a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) közös szakmai online konferenciája 2020. május 21-én, amelyen előadóként részt vesz György László is. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkárától ön is kérdezhet élőben.

A magyar autóipar vezérei nyíltan beszéltek a koronavírus okozta kihívásokról, elbocsátásokról, várható csődökről

A magyar autóipar vezérei nyíltan beszéltek a koronavírus okozta kihívásokról, elbocsátásokról, várható csődökről

A nagy magyar autógyárak és a meghatározó beszállítók működése a koronavírus okozta kényszerű leállások után stabil, a termelésük felfuttatásának egyedül a kereslet vártnál gyengébb alakulása szabhat gátat. Ennek, valamint a meghozott intézkedéseknek köszönhetően a szerződéses dolgozók munkahelye hosszú távon biztosított és bár vannak nehéz helyzetbe került beszállítók, döntő többségük képes lesz átvészelni a mostani borzasztóan nehéz időszakot. Ehhez viszont az állam szerepvállalására is szükség van, a már elindított támogatási programok továbbfejlesztése, újak bevezetése jelentősen hozzájárulhatna ahhoz, hogy Magyarország megőrizze és megerősítse a globális ellátási láncban betöltött szerepét, tovább fokozza tőkevonzó képességét az előttünk álló években. Többek között ezek derültek ki abból az exkluzív körinterjúból, amelyet a csütörtökön megrendezésre kerülő Járműipar 2020 online konferencia résztvevőivel, Topolcsik Melindával, Les Zoltánnal, Szászi Istvánnal és Urbán Lászlóval készített a Portfolio.

Pattanásig feszült a helyzet: a támogatások hiányába az egész német autós társadalom beleremeg?

Pattanásig feszült a helyzet: a támogatások hiányába az egész német autós társadalom beleremeg?

A koronavírus megjelenése, a megfékezése érdekében hozott szigorú intézkedések borzasztóan nehéz helyzetbe hozták a német autóipart egy kritikus időszakban. A szektor hiába tölt be meghatározó szerepet az ország gazdaságában, biztosít munkahelyet százezreknek, a politikusok egyelőre nem siettek a megsegítésére, legalábbis abban a formában nem, ahogy azt az autógyártók annyira szeretnék. Az új autók vásárláshoz adott állami támogatás egyelőre várat magára, mert számos védhető érv szól ellene. Látni kell azt is viszont, hogy a késlekedésnek hatalmas ára lehet.

Koronavírus ide vagy oda, a Suzuki kifizeti a bónuszokat dolgozóinak

Koronavírus ide vagy oda, a Suzuki kifizeti a bónuszokat dolgozóinak

A magyarországi Suzuki menedzsemntje egyeztetett az üzemi tanáccsal, amelynek eremdényeként kifizetik a bónuszokat a dolgozóiknak. Történik mindez egy olyan időszakban, amikor a koronavírus megjelenése és terjedése, a megfékezése érdekében korábban hozott szigorú intézkedések nagyon nehéz helyzetbe hozták az egész autóipart.

Európa-bajnok Magyarország: sehol nem nőtt úgy az elektromos autók eladás, mint nálunk

Európa-bajnok Magyarország: sehol nem nőtt úgy az elektromos autók eladás, mint nálunk

A negyedével csökkenő teljes piaci forgalom közepette nőtt az elektromos járművek részaránya az Európai Unióban az első negyedévben forgalomba helyezett új autók között - derül ki az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) által kedden publikált jelentéséből. Az alternatív hajtású autók forgalomba helyezése Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben az Európai Unión belül.

Hogyan hat a koronavírus a magyar járműiparra? - Megszólalnak az iparág meghatározó vezetői

Hogyan hat a koronavírus a magyar járműiparra? - Megszólalnak az iparág meghatározó vezetői

Milyen hatással lesz a koronavírus rövid- és középtávon a magyar autóiparra? Mekkora segítséget jelentenek a kormányzati intézkedések az iparág szereplőinek? Mi lesz a magyarországi autóipari beruházásokkal, fejlesztésekkel? Hogyan változhat Magyarország vonzereje az autóipari befektetők szemében? Mi lesz a magyar autóipar versenyképességével, a globális értékláncban betöltött szerepével? Milyen változásokat hozhat a koronavírus-járvány a beszállítói láncokban, a magyarországi autóipari kkv-k életében? Ezekről is beszélnek majd a Járműipar 2020 online konferenciánk első, május 21-ei alkalmával a magyar járműipar meghatározó szereplői. Érdemes regisztrálni az eseményre.

Amivel senki nem számol: a koronavírus második hulláma megroppantja az autóipart?

Amivel senki nem számol: a koronavírus második hulláma megroppantja az autóipart?

Az elmúlt hetekben egyre többen figyelmeztetnek a koronavírus második hullámára, amely azért érdekes, mert az autóiparban bár számos kedvezőtlen előrejelzés megjelent a jövőre vonatkozóan, ezzel a forgatókönyel szinte senki nem számol. A járvány kiújulására a rendelkezésre álló információk és tapasztalatok alapján már hatékonyabban, célzott intézkedésekkel reagálhatnak a világ kormányai, amelyek nagyobb mértékben biztosíthatják, hogy az élet a megszokott mederben folyjon. Alábbi véleménycikkünkben arra kerestük a választ, mi várható akkor az iparágban, hogyha egy erőteljes második hullám miatt visszaépülnek a korlátozások, újból drámain visszaesik az autók iránti kereslet.

Elhalasztják a debreceni BMW-gyár építését - Nehéz idők járnak az autóiparban

Elhalasztják a debreceni BMW-gyár építését - Nehéz idők járnak az autóiparban

A koronavírus-járvány okozta válság borzasztóan nehéz helyzetbe hozta a globális autóipart, amely korábban nem tapasztalt kihívásokkal szembesült egyik pillanatról a másikra. Történik mindez egy olyan időszakban, amikor az új technológiákra történő átállás, a szigorú előírásoknak történő megfelelés már eleve hatalmas költségeket emészt fel. A gyártóknak nincs sok választása, mindenáron költséget kell csökkenteniük úgy, hogy közben a kutatás és fejlesztésen nem spórolhatnak, feltéve, hogy versenyben akarnak maradni. Ezek az iparági folyamatok vezettek most oda, hogy a debreceni BMW-gyár felépítésének elhalasztásáról döntöttek Németországban. A mostani híradások szerint durván egy éves csúszás várható, de lényeges megjegyezni, hogy ezt az időintervallumot érdemben befolyásolja majd az autók iránt mutatkozó kereslet, a jövővel kapcsolatos várakozások.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Vadonatúj autóvásárlási támogatás jöhet Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.